A programról

2025 szeptemberétől a Gondos Ország Program hazánk valamennyi települése számára elérhetővé válik.

2025-ben útjára indul a Gondos Ország Program. Célja, hogy hatékonyan járuljon hozzá a magyar társadalom egészségének megőrzéséhez és javításához, a testi és lelki egészséget is szem előtt tartva. A szűrések és programok a lakosság számára – az adott településre érvényes lakcímkártya bemutatásával – ingyenesek.

A Gondos Magyarország Program arra hívja fel a figyelmet, hogy az egészséget nem lehet projekt- vagy alkalomszerűen megőrizni, hanem azért rendszeresen tenni kell. De mit sem ér a testi egészség, ha nem társul hozzá mentális jóllét, azaz lelki egészség és rugalmas ellenálló képesség.

Programunk alapelve, hogy az egészséget – mindannyiunk egészségét – együtt, közösen tudjuk megőrizni. Ezért a Gondos Ország keretein belül nagy hangsúly kerül 
a közösségépítésre, az emberi kapcsolatok ápolására is, ami nem sikerülhet a kis-, sokszor hátrányos helyzetű településeken végzett tehetséggondozás nélkül. A testi egészség megőrzésében a motiváció éppúgy kulcsfogalom, mint bármilyen tevékenység művelése során.

A fiatalok támogatása, a megragadó, élményszerű foglalkozások lebonyolítása nagyban segíti célunk elérését.

Egy el- és befogadó társadalom, vagyis a jövőt előtérbe helyező, jövőképet adó közösségfejlesztés hozzájárul a mentális jóllét, ezen keresztül a testi egészség megőrzéséhez. Mert valljuk, hisszük és tudjuk: mindenki számít.

Ezt szem előtt tartva a projektben olyan programok megvalósítása történik meg, amelyek komplex szemlélettel segítik honfitársainkat abban, hogy testi és lelki értelemben is egészségtudatosabbak legyenek.

A hosszan, lelkileg is egyensúlyban megélt élet ugyanis nemcsak a mi javunkra válik, hanem szeretteink, családunk javára is. Őket is gazdagítjuk azzal, ha odafigyelünk önmagunkra.

Egyik jelszavunk ezért az, hogy Lépésről közösségre! Segítsük és motiváljuk egymást, alakítsuk szemléletünket olyanná, ami itt és most segít a távlatos jövőkép tervezésében és a célok elérésében.

A Gondos Ország program ebben segít hazánk legkiválóbb szakembereinek részvételével.

Miért éri meg az Önkormányzatának csatlakozni?

Mert a program az alapvetően fáradságosan elérhető egészségügyi szolgáltatásokat viszi a településekre, és minden ezzel kapcsolatos szervezési és adminisztrációs feladatot leveszünk a településvezetők válláról.

Az eredmény: egészségtudatosabb, összetartóbb közösség, megbízhatóbb és gondoskodó településvezetés.

Céljaink

A Gondos Ország Program célja a magyar társadalom egészségügyi mutatóinak javítása, a testi és lelki egészség megőrzésének támogatása, segítése. A program kiemelt figyelmet szentel a kistelepüléseknek is. Az egészséges élet mindannyiunknak jár – a Gondos Ország program kidolgozói ennek a mottónak a jegyében vállalták, hogy az egész országot átfogó egészségprojektet készítenek elő és valósítanak meg.

Terveink

A programhoz csatlakozó településeken két szálon futó, egymást kiegészítő programsorozatot valósítunk meg:
1) prevenciós (a hangsúlyt a megelőzésre helyező) és szűrőprogramokat szervezünk, és 2) közösségfejlesztési programokat bonyolítunk le. A legkülönfélébb szűrések biztosítása történik meg a program keretében, amely az adott településen nem, vagy csak nehezen érhető el. Egy-egy ilyen alkalommal koncentráltan, a település lakosságának igen nagy százalékát elérve végezhetőek el azok a szűrések, amelyek nélkülözhetetlenek a jó egészségi állapot megőrzéséhez. A prevenciós és szűrőprogramokat szemléletformáló előadások egészítik ki, amelyek segítséget nyújtanak a folyamatok megértésében, az összefüggések átlátásában, ezáltal is segítve az állampolgárokat egy egészséges életmódra történő átállásban.

Víziónk egy tehetséget felkaroló, értékelő és gondozó Magyarország. Ezért a program egészségügyi lába mellett ugyanilyen hangsúlyos a közösségtámogatás az egészen kicsiktől (8–18 éves gyerekektől/fiataloktól) a családokon át az idősekig. A programban részt vevő települések lakói ezáltal egymásba karolva segíthetik egymást: a fiatalok új szemléletet hoznak, az idősek példát mutatnak. Úgy gondoljuk, csak ott van esély az általunk megálmodott egészséges ország megteremtésére, ahol van élő, egymással nem versengő, hanem egymást segítő, nem alá-fölé, hanem mellérendelésben gondolkodó közösség.

A program során minden érintett településen biztosítani szeretnénk egy-egy defibrillátor készüléket, amelyre a tapasztalatok alapján most is sok esetben szükség volna. A készülék szakszerű (életet mentő) kezeléséhez képzés is társul, amelynek végén az életmentő eszköz megfelelő használatát úgynevezett egészségőrök tudnák elvégezni. A képzésben a településeken kiválasztott állampolgárok vehetnek részt, ők lesznek a települési egészségőrök.

Fejlődésünk

A Gondos Ország Program „mintaprojektje” jelenleg is fut Biharkeresztes településen (Hajdú-Bihar vármegye), ahol a rendszeres vizsgálatok, szűrések, előadások és események a település lakosai között nagy népszerűségnek örvendenek. Eddigi tapasztalataink alapján jutottunk arra, hogy az egészségügyi szűrések mellett elengedhetetlenek a közösségfejlesztő események is. A Program célja, hogy néhány éven belül Magyarország egészét lefedő Gondos Ország-hálózat alakuljon ki, ezzel egészítve ki és támogatva az állami egészségügy szolgáltatásait.

Csapatunk

Csapatunkat a hazájukért elkötelezett, felelősséget érző, a magyar emberek egészségének javítását szívügyének tekintő tagokból áll. Egyaránt megtalálhatóak közöttünk a legkiválóbb orvosok és egészségügyi szakemberek, akárcsak a program hatékonyságáért dolgozó civilek. Hitünk szerint az egészség nemcsak, hogy mindenkinek jár, de együtt, egymást motiválva, tapasztalatainkat megosztva könnyebben is tehetünk érte.